Ahhoz, hogy az életben helyesen döntsünk, olyan jó lennne, ha mindig ismernénk a ránk váró hosszú út minden akadályát. Sokszor olyan elesetten, olyan tétován érkezünk el egy-egy útkereszteződéshez. Aztán mindenki alkata szerint vagy önfejűen, vagy megérzésből, vagy baráti, rokoni tanácsadás után kezdi el önálló útját. Ez annyit jelent, hogy a döntés után a hajdani megérzések és a tanácsadók mind-mind lemaradnak, elszállnak. Csak mi magunk maradunk az úton, magunk mögött hagyva a múltat, előre tekintve vagy a fényt, vagy a sötétséget látva, érzékelve. Ezeken az útkereszteződéseken szinte mindenkinek jól jönne néha egy-egy igazi úgynevezett szakember, aki nem utat mutat, hanem egyéniségünknek megfelelően kinyitja a szemünket, bátorít és ösztönöz a helyes irány megválasztásához. Mégis, ott él bennünk az örök kétely, hogy aki nekünk ebben segítségünkre
van, az igazi mester-e, meg tud-e bennünket igazán ismerni, igazán hozzá tud-e segíteni bennünket és szeretteinket a helyes döntéshez. Millió egy hivatásban könnyű a dolgunk, mert csak ránézünk a termékre, amit úgy nevezünk, referencia és döntünk. De ahány ember, annyi életút. Úgy gondolom, mindenkinek a saját maga megtett távolsága a referencia.
A szakember? Ebben az estben azt lehet annak nevezni, aki megérinti a lelkem, aki látja, hallja a múltamat, hozzá tud szólni a szívemhez, és kimondott szavak nélkül formálja, szépíti az egyéniségemet. Mikor először leültem Szabó Andrea Krisztinával beszélgetni, ezek a gondolatok már ott voltak bennem, de nem fogalmazódtak meg konkrétan, és leírni se mertem volna őket. Halkan, kimérten és én úgy éreztem, hogy nagyon óvatosan kezdünk beszélgetni. Ahogy múltak a percek, megnyerő, kedves külseje egyszerűen eltűnt a szemem elől. Kérdéseimet nem tudatosan, mindenféle előre eltervezettség nélkül vezettem elő, inkább csak lebegtünk, önfeledten, kizárólag szívünket, lelkünket beleadva beszélgettünk. Talán egy fél óra is eltelhetett, amikor magamra szóltam, hogy ilyen könnyen biztosan nem fogom megadni magamat. Amit eddig nem tudtam,nem ismertem, az nem lehet ennyire meggyőző. Kell valami másnak lennie a háttérben, gondoltam magamban. Magamra erőltettem a kételkedést és az aggályoskodást. Pillanatok alatt újra két lábon álltam a földön, és kérdéseimmel, véleményemmel próbáltam még mélyebben, még tudálékosabban felszínre hozni azt, amire nem csak én, de minden ember kíváncsi. Nos, bevallom, nem jártam sikerrel.
Hol egy-két könnycsepp, hol egy mosoly, hol egy meggyőző mondat volt az az áttörés, amely egyszer és mindenkorra összetörte félelmeimet. Rendben van− tettem fel a kezem, de nagyon szeretném, ha a gyakorlatban, ha a mindennapokban is ott lehetnék, amikor dolgozik, amikor a számomra már
egyértelmű jótékony tevékenységét végzi.
Míg azon tűnődtem, hogy kliense ehhez a kíváncsiságomhoz hogy fogviszonyulni, addig Andrea szinte egy-két szóvaladta tudtomra, hogy ezszámára több, mint természetes.
Első találkozásunk után hazafelé végig azon gondolkodtam, hogy személyisége, külleme, és munkahelyének berendezése teljesen szinkronban van-e. Bájos, kedves külseje igazi jóságot tükröz, futott rajtam végig a gondolat. Mikor felidéztem a szobát, ahol beszélgettünk, szintén kellemes érzés kerített hatalmába. A falakon lévő képek, az asztalon és polcokon lévő relikviák, gyertyák és a számos szívet-lelket melengető
dísztárgy mind-mind arra utaltak, hogy itt nem csak az embernek, de a környezetének is lelke és tisztasága van.
És milyen a személye? Azt én már nagyon jól tudom. Remélem, hogy beszélgetésünk, a könyv olvasása során mindenkinek visszaadja azt, ahogy én megismertem: igazi, embert és lelket ismerő szakembernek.
Zelina György

Innen a honlapról a könyv utánvétellel megrendelhető